Jelen pályázat lehetőséget biztosít a Budapesten és vonzáskörzetében élő, fogyatékos felnőttekkel együtt élő szülők, családok támogatására, egy, az ő igényeikre, kérdéseikre, nehézségeikre reagáló, részükre nyújtott csoportos tájékoztatás és tanácsadás. Célunk egy, az Alapítvány kezdeményezésére létrejövő, de a későbbiekben önállóan is aktív közösség megteremtése, melynek tagjai egymást is támogatják, és emellett hozzáértő szakemberek segítségét veszik igénybe a korosztályra szabott kérdések tisztázásában.

Távoli cél, hogy az életre hívott, állandó tagokkal rendelkező, de az új tagok iránt is nyitott szülőcsoport részben önsegítő jelleggel, akár a projekt időszakon túl is működjön. Ezáltal célunk e célcsoport (fogyatékos családtaggal együtt élő szülők / családtagok) közösségépítése, gyakran tapasztalható elszigeteltségük oldása, egy új, aktívan működő támogató közösség életre hívása.

A Szülőklub 2019. szeptemberben indult egy bemutatkozós, ismerkedős alkalommal, amikor a csoportvezető, Alapítványunk munkatársa ismertette a tervezett tematikát, melyet nagyrészben a célcsoport korábban felmerült, valós igényeire alapozva fogalmaztunk meg. A szülők elfogadták, kíváncsian, nyitottan álltak a lehetőség előtt.

A SZÜLŐ 2019 programba 8-10 fő csatlakozott be rendszeresen, ez 9 családot jelent, a résztvevők között házaspárok is vannak. A résztvevők ügyfeleink szülei, így lehetőségünk van a család számára komplex szolgáltatást nyújtani, ugyanis a szülők támogatásán túl, jelen projekttel párhuzamosan, szintén az NFSZK támogatásával fut a FOF 2019 programunk, melyben a fogyatékos személyeket készítjük fel az önálló életvitelre.

A csoport tagjai között voltak olyanok, akik előző rendezvényeink által már ismerték egymást, de többségében ezen program keretein belül találkoztak először. Első alkalommal inkább kíváncsiak voltak, majd az idő múltával mély bizalom épült ki köztük egymás felé és az Alapítvány felé is. Fontosnak tartják az alkalmakat, kifejezetten igénylik is a találkozásokat.

A foglalkozások eleinte az Alapítvány irodájában kerültek lebonyolításra, majd az Alapítvány tulajdonában lévő Szeglet Közösségi Térben, melynek meghitt, családias hangulata tovább erősítette a résztvevők közötti bizalmi viszonyt.
Egy alkalommal külső helyszín látogatás volt Csömörön, az ottani bentlakásos intézményben.

“A látogatás alapján a szülők jobban tudják mérlegelni, vajon egy ilyen otthon reális opció lehet-e gyermekük számára.” M. Eszter

“Közeli képet kaptunk egy ilyen otthon struktúrájáról és berendezéséről, az együttélés formáiról. Alkalmunk volt, hogy néhány lakóval, nevelővel beszéljünk.” – a Támogatott lakhatás témájú szülőklub egyik résztvevője mondta.

 

A feldolgozott témák a következők voltak:

  • Szeptember hónap: Első találkozó, igények megfogalmazása
  • Október 28.: Támogatott lakhatás – Horváthné Somogyi Ildikó (ÉFOÉSZ)
  • November 25.: „Jövőkép”- téma feldolgozása drámapedagógiai eszközökkel – Mezei Andrea (drámapedagógus)
  • Január 27.: Gyermekeink párválasztása, párkapcsolat, szexualitás, gyermekvállalás
  • Február 19.: Az elengedés pszichológiája (Szabó Alexandra, Down Alapítvány)
  • Február 27.: Intézménylátogatás az Egyenlő Esélyekért Alapítványnál, Csömörön (Terbócsné Hajdú Barbara, intézményvezető)

 

az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából ezt a programunkat a Fogyatékosságügyi-Nemzeti és Szociálpolitikai Központ 

 „Szülősegítő szolgáltatások támogatása” című pályázat keretében támogatja.