A Salva Vita Alapítvány „Adj egy ötöst” címmel első ízben 2017-ben hirdetett pályázatot általános iskolai felső tagozatos és középiskolás diákcsoportok számára.

A pályázat célja az volt, hogy a felnövekvő generáció személyes találkozáson és élményeken keresztül ismerkedjen meg fogyatékossággal élő emberekkel.  Éppen ezért rábíztuk és a jövőben is rábízzuk a fiatalokra, illetve az őket segítő pedagógus kollégára a közös program megtervezését, megvalósítását. Bármilyen közös tevékenység szóba jöhet, ahol a tartalmasan együtt töltött idő során közelebb kerülhetnek a fogyatékos emberek világához, megláthatják életük könnyebb vagy nehezebb oldalait/pillanatait. A program célja, hogy életre szóló élményt adjon a fiataloknak, és egy sokszínű társadalom nyitott, elfogadó, felelősen gondolkodó és felkészült tagjaivá váljanak.

A programban partnereink a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa és az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, támogatónk a Szerencsejáték ZRt.

Az első pályázati ciklusban országosan 50 iskolában valósultak meg programok, ebből a legkiemelkedőbb 10 csapat értékes díjat nyert, melynek átadására egy ünnepélyes gála keretében került sor 2017 novemberében.

A második pályázati ciklus 2018 áprilisában került kiírásra. 2019. április 30-ig országosan 61 település 89 oktatási intézménye nyújtott be értékelhető pályázatot, melyek közül a 2019. május 24-i gálán 12 iskola csapatát fogják díjazni, de elismerést kapnak azok az egyéni pályázók (diákok, tanárok) is, akik az Adj Egy Ötöst! program elveit és célját egy-egy plakátban rajzolták, festették meg. Az egyéni alkotások a gálán kiállításra kerülnek.

További információ:

www.adjegyotost.hu
https://www.facebook.com/Adj-Egy-%C3%96t%C3%B6st-226401771161992/

 

További információ
Bencsik Orsolya
programvezető
bencsik.orsolya@salvavita.hu
0620/268-49-70