Leonardo partnerségi program

Next Step Projekt – Leonardo Da Vinci Program

2013. augusztusától 2015. július végéig tart az a Leonardo partnerségi program, amelyben a Salva Vita Alapítvány 10 másik szervezettel közösen vesz részt, összesen 8 európai országból.
A projekt arra az egyre aggasztóbb, egész Európában jellemző tendenciára reagál, hogy a lakosság minden országban egyre öregszik, egyre kevesebb aktív munkavállalónak kell egyre több nyugdíjast eltartani. Mindeközben egyre nő a fiatal pályakezdők között a munkanélküliségi ráta és egyre több fogyatékos ember kap valamilyen pénzbeli ellátást. A fogyatékos/megváltozott munkaképességű emberek jelentős százaléka vagy egyáltalán nem dolgozik, vagy nagyon drága, szegregált – „védett” – munkahelyeken dolgozik. Sokan közülük a nyílt munkaerő-piacon is megállnák a helyüket, ha erre lehetőséget, és megfelelő felkészítést kapnának.

A projekt azokat a gátló tényezőket igyekszik feltárni, amelyek a hátrányos helyzetű csoportok – kiemelten a fogyatékos / megváltozott munkaképességű emberek – munkavállalását akadályozzák.
Számos nemzetközi kutatás bizonyítja, hogy hátrányos helyzetű csoportok esetén az intenzív, személyre szabott támogatás és a munkáltatókkal kialakított partneri viszony, jobb eredményekhez vezet a hosszútávú, nyílt-munkaerő-piaci munkavállalás elősegítésében, mint a hagyományos, mainstream típusú (nem célcsoport specifikus), jellemzően kormányzati szolgáltatások.

A Next Step Projekt egy korábbi Leonardo Partnerségi Program folytatása is egyben. A korábbi program az EUSE (Támogatott Foglalkoztatás Európai Szövetsége) 12 európai partnerrel közösen kidolgozott egy módszertani segédanyagot rehabilitációs szakemberek számára, amelynek célja a súlyosan sérült fogyatékos emberek, ill. más hátrányos helyzetű csoportok nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatásának elősegítése. A program keretében 2008 és 2010 között kidolgozásra került a Támogatott Foglalkoztatás (Supported Employment) 5 lépcsős modellje, s az ahhoz tartozó módszertani segédanyagok.

A Next Step Projekt arra keresi a választ, hogy az elmúlt 5 évben hogyan teljesített az 5 lépcsős modell? Mik a szervezetek tapasztalatai, hogyan lehetne javítani a modellt?
A kérdések megválaszolása érdekében minden projekt partner esettanulmányokkal készül a projekttalálkozókra, melyek a személyes egyeztetések során megvitatásra kerülnek. A projekt partnerek között részben a terepen dolgozó nagy tapasztalattal bíró civil szervezetek szakemberei, részben nemzetközi hírű kutatók vesznek részt, akik igyekeznek kutatási szempontból értékelni a szakemberek tapasztalatait és újabb kutatási célokat megfogalmazni a jövőre.

A Next Step Projekt partnerei:

 

A projektről bővebben itt olvashatnak: http://www.workinclusion.eu/

Segítő vásárlás: Megváltozott munkaképességű emberek által készített minőségi termékek vására.

A linkre kattintva kattintva az űrlap kitöltésével támogathatja Alapítványunkat
Fogyatékosság-barát Munkahely: Elismerés a fogyatékos emberek foglalkoztatását elősegítő munkáltatóknak.

Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma: csatlakozzon, ha az Ön cége is tenni akar az esélyegyenlőségért!